Wednesday, January 26, 2005

húúh.. sokminden történt.. lássuk csak
tegnap délután agymosás jellegű ct vizsgálat.. mely kicsit olyan érzést keltett bennem, mintha az űrszekerekbe csöppentem volna. az a gép vagy mi úgy forgott a fejem körül, mint a centrifuga, kissé érdekes képek jelentek meg a szemem előtt.(mint pl szpokkaitány :D). de túléltem. aztántán ide-oda rohanás, este lágy borozgatás pár arccal (akiket már úgyis mindenki tud, hogy kik voltak;>). én jóléreztem magam, vica köszi a nasit, rocko az idióta képeket rólam, tomi pedig.. hát mindent ;*
reggelre leesett az első hó. mmint idén. számítottam rá, hisz megjósolták az időjósok. most valahogy éreztem, hogy igazuk lesz :) leszámítva azt, hogy kb negyed óráig kell minden indulás előtt a kocsit söprögetnem, hogy lássak is valamit, örülök neki. végre tél van igazán. és olyan jó lenne szánkózni menni.. dehát még szánkónk sincs. reggel még azt is megtudtam, hogy a galambok droidok és egy galambgyárban készülnek. és a gyár dolgozói galambok. reggel láttam őket munkábamenni (vagyis repülni-azt hiszem, így helyesebb).
csak meg kell műteni.. pedig mindenki próbált vígasztalni, hogy meggyógyul majd.. de hiába.. nem. ezennel üdvözlöm a szájsebészt és kívánom, hogy egyszer tolasson be abba a nagy seggébe egy ifa teherautó!!! de legalább lesz időm pihenni kórházban..
ráadásul van egy csomó az állam alatt jobb oldalon.. azt mondtam, ha mumpszom lesz, akkor tutira kiugrom a 12.-ről.. és ráadásul a címet is ki kell majd egészíteni.. vmi olyasmire, hogy mesél a partedli és az sztk.. vagy vmi hasonló.. lassan vip jegyem lesz oda..
és még a videón sincs hang.. ez se jön össze..
nade majd holnap.. egy új nap virrad ránk ;)

0 Comments:

Post a Comment

<< Home