Mesél a partedli
Monday, January 31, 2005
a könyvelő-programozó-főnök elegy nagyon fura hatással van az ember lányára.. kb 2,5 órás megbeszélésem velük felért egy totális agytranszplantációval. várjunk csak! olyan nincs is még.. akkor viszont csak kivették az agyam, nem tettek semmit a helyére..
még jó, hogy vannak olyan dolgok, amikben agy nélkül is lehet gyönyörködni.. nem kell megfejteni.. egyszerűen csak szépek.. mint például ez itt. na ez olyan, amit én soha nem fogok tudni rajzolni.. főleg, hogy ez csak egy párperces firka.
és tegnap is milyen frankó volt már a terasz párás ablakára rajzolt baripár (ahol persze a barilány kövérebb volt a fiúnál :P), kár, hogy nem maradt ott végleg. az úgy pont illett oda.
fúú, hogy esett a hó reggel, mikor felketünk..szinte nem láttam a szomszéd háztömböket. elképzeltem, hogy mondjuk ha egész délelőtt így esne, akkor lehet hogy hószünetet rendelnének el a munkahelyen. bár norbi szerint, akkor kapna mindenki egy teniszütőt a lábára, hogy be tudjon gyalogolni reggelente..lehet, hogy igaza van.
Tomi szerint már ébredés után rögtön idióta voltam :) tud ám bókolni ;) nem tudom, valahogy úgy éreztem nem birok egy helyben ülni és nem jártatni a szám :) ez a lelkesedés, mostanra kicsit alábbhagyot..valahogy az iroda miatt szerintem. unott arcok, ronda főnökasszony, utasítások és lemaradás.. soksok munka, ami tornyosodik az asztalomon és amit meg kéne csinálnom minél habarabb, mert ki tudj meddig leszek távol.. lehet vissza se jövök majd...
Sunday, January 30, 2005
angolozunk.. jó is az.. meg kell majd, hogy ha megyünk.. sztem jól megy, bár szótár nélkül nehezebb lenne. sőt, sztem nem is menne :)
de a lényeg, hogy foglalkozunk vele. vagyis az első lépést megtettük.
mindjárt eszünk. rakottkrumpli. sztem finom lett. lássuk, hogy mutat a kék pólón :DD

Friday, January 28, 2005
sokan vannak, ircen, IAn, meg úgy általában is, akik a gyors közlés érdekében nem figyelnek a helyesírásra... ilyen vagyok én is.. hiszen simán leírom, hogy eccer, vmit, meg ilyenek.. de például arra, hogy milyen 'jével' írjuk a szavakat (persze csak azokat amiben van 'jé'), arra mindig is nagyon figyeltem, abban szinte profi voltam.. sokan az egyszerűség kedvéért mindent pontos jével írnak.. pár napja arra lettem figyelmes, hogy ha tudatosan írok, figyelek, nem sietek és mégis rosszul írom, egyre többször tévesztek. olyan szavakat, amik a véremben vannak, eddig 100ezerszer írtam le őket (najó, annyiszor talán nem) de még egyszer sem tévedtem.. most mégis leírtam az akadályt 'j'-vel.. és ezt nagyon gáznak érzem. az, hogy más hogy írja, az tulképp nem érdekel, ígyekszem nem észrevenni, és mégis, úgy látszik tudat alatt hat rám.. erre nagyon oda kell figyelnem.
jó volt tegnap viliékkel.. sokat nevettünk olyan sztorikon, amikről jóérzéssel meséltek, vmint olyanokon, amiket én némileg rosszérzéssel fogadtam..
ez a reggel valahogy olyan szép nekem.. iszonyatosan fáradt vagyok, mégis olyan szinten tombolnak bennem mindenféle erők, alig birok egyhelyben ülni a fenekemen.. bár reggeli közben leettem a gatyám, majd a munkába menet majdnem bekanyarodtam egy egyirányú utcába, persze rosszirányból.. (még csodálkoztam is, hogy mindek jönnek szembe, ezek nem tudják, hogy egyirányú :DD) ezek csak apróságok.. nem hiszem, hogy ma reggel el tudják venni a jókedvemet ;)

Thursday, January 27, 2005
már csak az a kérdés, hova volt bedugva az a hosszabító???
norbinak a cipőjéről belefolyt a víz az elosztóba.. elkezdett szikrázni, sercegett.. ő meg mondta, hogy gyorsangyorsan húzzuk ki. én bepattantam az asztal alá és kihúztam egy fehér dugót.. megnyugodtunk, kivette az asztal alól az elosztót, amikor is kidrült, hogy ági kolleganőm asztala alatt lévő elosztót húztam ki.. de akkor ami sercegett az hova volt bedugva??? asszem írok mulder ügynöknek, hátha ő tud segíteni..

háát.. nem eszek többet reggelire pizzát. legalábbis ilyet nem. kicsi volt és csípős. és én nem szeretem a csípőset. de legalább a gyümilé fini volt.
álmos vagyok még.. de valahogy ez a reggel olyan nyugodt.. és egészen jókedvem van.. (majd elveszi valaki)
nemtudom egészséges-e reggelire pizzát enni.. de azt hiszem ez kompenzálva van kicsit azzal, hogy calciumos és B vitaminos gyümilevet iszom hozzá.. mert az finom.

Wednesday, January 26, 2005
húúh.. sokminden történt.. lássuk csak
tegnap délután agymosás jellegű ct vizsgálat.. mely kicsit olyan érzést keltett bennem, mintha az űrszekerekbe csöppentem volna. az a gép vagy mi úgy forgott a fejem körül, mint a centrifuga, kissé érdekes képek jelentek meg a szemem előtt.(mint pl szpokkaitány :D). de túléltem. aztántán ide-oda rohanás, este lágy borozgatás pár arccal (akiket már úgyis mindenki tud, hogy kik voltak;>). én jóléreztem magam, vica köszi a nasit, rocko az idióta képeket rólam, tomi pedig.. hát mindent ;*
reggelre leesett az első hó. mmint idén. számítottam rá, hisz megjósolták az időjósok. most valahogy éreztem, hogy igazuk lesz :) leszámítva azt, hogy kb negyed óráig kell minden indulás előtt a kocsit söprögetnem, hogy lássak is valamit, örülök neki. végre tél van igazán. és olyan jó lenne szánkózni menni.. dehát még szánkónk sincs. reggel még azt is megtudtam, hogy a galambok droidok és egy galambgyárban készülnek. és a gyár dolgozói galambok. reggel láttam őket munkábamenni (vagyis repülni-azt hiszem, így helyesebb).
csak meg kell műteni.. pedig mindenki próbált vígasztalni, hogy meggyógyul majd.. de hiába.. nem. ezennel üdvözlöm a szájsebészt és kívánom, hogy egyszer tolasson be abba a nagy seggébe egy ifa teherautó!!! de legalább lesz időm pihenni kórházban..
ráadásul van egy csomó az állam alatt jobb oldalon.. azt mondtam, ha mumpszom lesz, akkor tutira kiugrom a 12.-ről.. és ráadásul a címet is ki kell majd egészíteni.. vmi olyasmire, hogy mesél a partedli és az sztk.. vagy vmi hasonló.. lassan vip jegyem lesz oda..
és még a videón sincs hang.. ez se jön össze..
nade majd holnap.. egy új nap virrad ránk ;)

Tuesday, January 25, 2005
hmm.. kezd nőni a tábor :)
kérek mindenkit, aki leeszi magát, vagy akit leesznek (mint tudjuk tegnap óta - ez is előfordulhat) jelezze nekem és ha elérjük a minimum létszámot akkor akár pártot is alapíthatunk :) bár nagyon nem vagyok otthon a politikai életben, nem is nagyon szeretem, de ez asszem nem alapfeltétel. mi leszünk a Partedli Párt! ;)

tegnap ismét tettünk egy költözködős kört, immáron hárman. kedves papi, ezúton is köszi a segítséget és a derültséget, amit keltettél bennünk azzal, hogy alienként voltál közöttünk, aki egy másik bolygóról jött, és épp egy küldetést teljesít és fogalma sincs, hogy mi van a dolgok mögött. ;) mi azért szeretünk.
egész jól néz ki már a lakás, bár a konyhát még fel kell tölteni. az a rossz, hogy az előző lakásban nekem meg volt mindenem, ami szükséges.. hozzávalók, eszközök.. és szivem szerint eljoznék mindent.. hiszen nagyon úgyse fog főzni, minek az neki. sőt, semennyire nem fog főzni, mert nem tud. mi viszont főznénk.. sok finomságot.. csakhát egyelőre nincs miből :D node majd ez is alakul..

Monday, January 24, 2005
válogatom szét a papírokat, baloldara a megrendelők, miután beletettem egy bugyiba őket.. jobb oldalra a sima papírok ömlesztve.. már másodszor tettem a sima papírt a bugyiba, a megrendelőt pedig csak úgy ömlesztve. sőt, olyat is csináltam, hogy több megrendelőt tettem egy bugyiba..
aztán
kb 10 percig kerestem a számológépet, ami a billentyűm mellett volt bal oldalon, 2 cm-re tőle.. absz a szemem előtt látható helyen, én meg benéztem a papírok alá.. mindenhova.. még kb alrébb is toltam, hogy benézzek a monitor mellé.
és megpróbáltam a kinyomtatatott számlát az egeremmel lepecsételni.
hát.. ez vagyok én ma.

nem merek enni. olyan szinten nem látok semmit, hogy az első falat a gatyámra kerülne, ami nem lenne jó, mert fekete színű.. és ugyebár azon minden folt feltűnik.. hacsak nem kaviárt fogok ebédelni.. erre viszont nagyon kicsi az esély. sőt. szinte tuti nem. ugyanis utálom.
szóval a mai ebéd red bull lesz kis bomba körettel.. hogy túléljek.. de fel kéne küldeni valakit a boltba.. olyan messze van, és ráadásul van kicsi emelkedő is. amit most tuti nem bírnék megmászni, ezekkel a lábizmokkal ;) meg különben is.. itt a kisbolt veünk szemben.. csak bezárt, még nyár elején. pedig sztem jólment nekik, csak az unio miatt kelett volna sok szabálynak eleget tenni.. és a bácsika és aranyos volt. bezárt. és azt ígérte valaki átveszi majd az üzletet és lesz fain kisboltunk. hát.. mi azóta is csak várjuk..várjuk. de a ronda lila ajtórács minden reggel zárva van. kezd olyan érzésem lenni, hogy kamuzott az öreg.
nyah.. keresek vkit, akit felküldök a boltba :)

Friday, January 21, 2005
és igen.. megszületett az első (?) vicc rólam..
hogy hívják a kis kínait aki mindig leeszi magát?
PARTEDLEEEEEE
ehh :D

hmm.. a mai nap kezd felíratkozni a ritkaságlistára.. eddig semmilyen ételmaradék nincs se a polómon (ami az egyik kedvencem - úgyhogy nem is örülnék neki), se a gatyámon. bár még csak fél 5.. de nem hiszem, hogy ma még enni fogok.. max egy kis nasi :)
nehéz este vár rám.. költözés.. bele se merek gondolni. hihetetlen, hogy mennyi cuccom van. nem is beszélve a ruhákról. csak azt nem értem, miért érzem szinte minden reggel azt, hogy nincs mit felvennem :)